vers, idézet, glitter,szép történetek,pihenj, szórakozz

 A cirkusz 

A jó ember életének ez a legjava,

a szeretet és jóság kicsiny, névtelen,

gyorsan elfeledett cselekedetei.

(William Wurdsworth)

Egyszer, még kamasz koromban, apámmal cirkuszjegyért álltunk sorba. Végül már csak egyetlen család volt köztünk és a pénztárablak között. Az a família mély benyomást tett rám. Nyolc gyerek szorongott a sorban, egyik sem látszott többnek tizenkét évesnél. Lerítt róluk, hogy nem dúskálnak. A ruhájuk olcsó, de tiszta. Jól nevelten vártak a sorukra, kettesével kézen fogva álltak a szüleik mögött. Izgatottan suttogtak a bohócokról, elefántok és más, aznap este műsorra kerülő látványosságokról. Érezhetően soha nem jártak még cirkuszban. Ez az este fiatal életük fénypontjának ígérkezett.

Az apa meg az anya vezette a kis csapatot, keblük dagadt a büszkeségtől. Az asszony fogta a férje kezét, felnézve rá, mintha azt mondaná: „Te vagy az én ezüstpáncélos lovagom”. A férfi mosolyogva sütkérezett a dicsfényben, a tekintete visszatükrözte felesége néma lelkesedését.

A pénztárosnő megkérdezte, hány jegyet kérnek.

- Nyolc gyerek-, és két felnőttjegyet legyen szíves – vágta ki peckesen az apa -, hogy  elvihessem cirkuszba az egész családomat.

A jegyár hallatán az asszony eleresztette férje kezét, lehorgasztotta a fejét, a férfi ajka remegni kezdett.

- Mennyit mondott? – hajolt kissé közelebb.

A pénztárosnő megismételte az összeget.

Nem volt náluk annyi.

Hogyan közölhette volna az apa nyolc csemetéjével, hogy nincs elég pénze a cirkuszra? A körülmények láttán apám a zsebébe nyúlt, előhúzott egy húszdollárost, és leejtette a földre. (Tudni kell, hogy semmiféle értelemben nem számítottunk tehetősnek!) Lehajolt, felvette a bankjegyet és megkocogtatta a férfi vállát.

- Elnézést uram, ez a zsebéből esett ki. A férfi pontosan tudta, mi történt. Eszébe se jutott volna kérni, az önkéntes segítséget mégis elfogadta kétségbeejtően szorult helyzetében. Mélyen apám szemébe nézett, két kezébe fogta apám jobbját, megmarkolta a húszast, s egy könnycsepp gördült le arcán:

- Köszönöm, kedves uram. Ez rengeteget jelent nekünk.

 
                    A lélek vaksága   

Volt egyszer egy vak lány. Gyűlölte magát a vakságáért. És gyűlölt mindenkit, kivéve szerető barátját. Ő mindig mellette állt, mindenben segítette.

Egy nap azt mondta a lány:

- Ha látni tudnék, hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott neki egy pár szemet. Mikor levették a kötést, látott. Látta a barátját is.

Ő megkérdezte:

- Most, hogy már látsz, hozzám jössz feleségül?

A lány ránézett és látta, hogy a barátja vak. Már a fiú becsukott szeme is sokkolta. Erre nem számított. Már a gondolattól is irtózott, hogy egy életen keresztül a csukott szemeit nézze.

A barátja elment és másnap a lány levelet kapott tőle, amiben ez állt:

- Nagyon vigyázz a szemeidre kedvesem, mert mielőtt a tiéid lettek volna, az enyémek voltak.   

 

(ismeretlen szerző) 

............................................................................................................................

Bruno
Ferrero - Elvitte a szél

A liget területén lévő pázsit közepén kinyílott egy pár pitypang. Az egyik szép sárga virágú, erős fejletettebb volt, mint a többi. Derűs képet nyújtott, mint a májusi este.
A virág hamarosan magba szökött. Hópehelyhez hasonló, könnyű kis ejtőernyők övezték a magjait. Terveket szőttek és találgatták:
- Hol tudnak majd gyökeret verni?
- Ki tudja?
- Csak a szél tudja.
Egy szép napon elragadta őket a szél. A magocskák belekapaszkodtak az apró kis ejtőernyőkbe és tovarepültek.
- Sziasztok... Sziasztok.
Többségük sikeres repülés után mezőkön, kertekben kötött ki. Csak egy volt közülük, amelyik nemsokára egy járda szegélyében lévő kis hasadékba esett. Csak egy jelentéktelen kis rögben kapaszkodott meg.
- Ez mind az enyém - mondotta.
Fontolgatás nélkül helyet foglalt. Csírát és gyökeret engedett a szűk kis repedésben.
Pár méterre tőle egy düledező padocskán egy fiú üldögélt. Tekintete zavart és felindult volt. Nagy gondja lehetett, mert kezét ökölbe szorítva, kétségbe esve hadonászott.
Észrevett két gyenge kis levelet a cement közötti repedésben.
- Kár a gőzért, nem fogsz boldogulni, úgy jártál mint én - és eltaposta a fiatal hajtást.
Másnap észrevette, hogy a megnyomorgatott hajtás kiegyenesedett és a két levélből négy lett. Hosszú ideig szemlélte a bátor kis hajtást. Sőt, naponta visszatért hozzá. Föltűnt neki, hogy rövid időn belül kinyíltak a sárga virágok és virítottak mintha boldogságukat hirdetnék.
Az idő múlásával a fiú úgy érezte, hogy a harag és a megalázás fájdalma enyhülni kezd benne. Kiegyenesedett és teleszívta tüdejét friss levegővel. Érezte, hogy a gondjai tovaszállnak.
Megvan! Nekem is lehetséges egy újrakezdés.
Nevetni és sírni szeretett volna. Megsimogatta a virágokat. A növények is megérzik, ha szeretik őket. A pitypangnak is ez volt élete legszebb napja.

Ne kérdezd a széltől, miért ragadott magával. Küzdj, dolgozz akkor is, ha a cement rideg keze fog tartva.
Ezeket a kis történeteket a szél hozta magával. Csak a szél tudja, hol vernek gyökeret, és hol szöknek virágos díszbe. (Forrás: Bruno Ferrero - Csak a szél tudja című könyve)

................................................................................................................

       
 
                  Elég 
Nemrégiben végighallgattam egy anyuka és a lánya beszélgetését, a reptéren töltött közös idejük utolsó pár percében Bejelentették a járatot. A biztonsági kapu közelében megölelték egymást, és az anya ezt mondta Lányának: "Szeretlek, és eleget kívánok neked." A lány így válaszolt: "Édesanyám, a közös életünk több mint elég volt. Szeretetednél többre nem is volt szükségem. Én is eleget kívánok neked, anyu." Megpuszilták egymást, majd a lány távozott. Az anya odasétált ahhoz az ablakhoz, amely mellett ültem. Ahogy ott állt látszott, hogy szüksége van, és vágyik is arra, hogy kisírja magát. Megpróbáltam nem megsérteni privát szféráját érdeklődésemmel, de ő örült nekem és ezt a kérdést szegezte hozzám: "Köszönt el ön valaha is valakitől úgy, hogy tudta, ez a végső búcsújuk?"Igen", válaszoltam én. "Bocsássa meg érdeklődésemet, de mitől ez aVégső búcsújuk?" "Öreg vagyok, és ő olyan messze lakik tőlem. Kihívásoknak nézek elébe, és az, az igazság, hogy a következő utam vissza már a temetésemre lesz"mondta ő."Amikor elbúcsúztak egymástól, hallottam, hogy eleget kívánnak egymásnak. Megkérdezhetem, hogy ez mit jelent?"Mosolyogni kezdett. "Ez egy jókívánság, ami korábbi generációktól lett továbbadva. A szüleim mindenkinek mondták." Egy pillanatra elhallgatottÉs úgy nézett ki, mint aki próbál minden részletre visszaemlékezni, majd még jobban mosolyogni kezdett. "Amikor azt mondtuk, "Eleget kívánok neked" azt kívántuk a másik számára, hogy élete végéig elegendő legyen neki a jó dolgokból." Majd, felém fordulva, az alábbi jókívánságot osztotta meg velem, mintha emlékezetből idézte volna: Elegendő napsütést kívánok számodra, hogy jókedved legyen bármilyen szürkének is tűnnek napjaid. Elegendő esőt kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld a napot.Elegendő boldogságot kívánok neked, hogy szellemed élő és örökké tartó legyen.Elegendő fájdalmat kívánok neked, hogy még az élet legkisebb örömei is nagyobbnak tűnjenek. Elegendő nyereséget kívánok neked, hogy vágyaidat kielégítse. Elegendő veszteséget kívánok neked, hogy még jobban megbecsüld mind azt, amid van. Elegendő köszöntést kívánok neked, hogy felkészítsen a végső búcsúra.Ekkor sírva fakadt és elsétált. Egy percbe kerül egy különleges embert találni, egy órába megbecsülni, egy napba szeretni; viszont egy egész életbe elfelejteni.…………………………………………………………………………………………………………………….

Kutya - macska barátság...

A kutya és a macska örök barátságot kötöttek.
Megállapodtak, ha bármelyikük bajba kerül, segítenek egymáson.

Egy nap a macska belepottyant a tóba. Minthogy nem tudott úszni, segítségért kiálltott. A kutya meghallotta barátja segélykiáltását, azonnal a tóhoz rohant. A vízbe vetette magát, s a macskát nyakánál fogva megragadva a part felé kezdett úszni.

- Miau, ne szoríts olyan erősen, nem bírom - panaszkodott a macska.

- Ne kényeskedj! Örülj, hogy megmentettelek! - parancsolt rá a kutya és még erősebben szorítva a macskát továbbúszott vele.

- Hála Istennek! Parton vagyunk! - morogta a kutya.
Letette a macskát, lerázta magáról a vizet, zihálva lélegzett.

A macska törött nyakkal, mozdulatlanul hevert a fűben.

A kutya darabig pislogva nézte.

- Ez igazán nem az én hibám!
Én minden tőlem telhetőt megtettem a barátomért...

- mondta és farkcsóválva odébbállt.
........................................................................................................................
          
          
Meggazdagodott a hajléktalan.
 A hajléktalan nem vett Lottót, sem Totót, és más szerencsejátékot sem űzött. Meggazdagodott. Más eldobta, ő felvette, és lám. Egy 63 éves férfi rengeteg pénzt gyűjtött össze. Más eldobta, ő összeszedte, és visszavitte az utcán talált üres üvegeket. Az üvegekért kapott pénzből rendezte életét, és az utca helyett a tőzsdén keresi a boldogulást. Leonyid Konovalov naponta mintegy kétezer üveget szedett össze az utóbbi egy évben, amióta a gazdasági válság orosz országot is elérte. "Az oroszok egy kicsit többet isznak a válság miatt, engem viszont épp ez mentett meg a szemétdombtól" - idézte az immár öltönyt viselő egykori hajléktalant az egyik orosz bulvárlap. A férfi valamikor mérnökként dolgozott, de az utóbbi 20 évben az utcán élt.Konovalov túlélési stratégiája ötletes, - 1 év munka, és ím, kinn van a gödörből.Ilyen egyszerű!Ilyen egyszerű?
.
................................................................................................


Vigasztalás

Egy leányka hazajött a szomszédasszonytól, akinek nyolcéves kislánya nem régen tragikus körülmények között halt meg.
- Mit keresel ilyenkor a szomszédasszonynál, van annak elég baja, Te nem hiányzol neki!
- Azért mentem át, hogy megvigasztaljam a nénit.
- Hát, gyerek létedre, hogyan tudod megvigasztalni a bánatos asszonyt?
- Az ölébe ültem és együtt sírtam vele. 



                 Bruno Ferrero - Nem vásárolható
 Fiatal pár lép be a város legszebb játéküzletébe. A férj és a feleség hosszasan nézegetik a színes játékokat. Némelyek fenn sorakoznak az állványokon, mások a mennyezetről lógnak le vagy a pultokon fekszenek szívderítő tarkaságban. Vannak itt síró és nevető babák, elektronikus játékok, kicsike konyhák, melyekben lángost és süteményt sütnek.Nem tudják eldönteni, melyiket vegyék meg. A csinos eladónő hozzájuk lép.- Nézze – kezdi magyarázni a feleség -, nekünk egy egészen kicsi lányunk van, és mi sokat vagyunk távol hazulról, gyakran még este is.- Olyan kislány, aki keveset mosolyog – folytatja a férj.Szeretnénk venni neki valamit, ami boldoggá tenné – veszi át a szót újra az asszony -, akkor is, ha mi nem vagyunk mellette… Valamit, aminek örülne, ha egyedül van.Nagyon sajnálom – szólal meg udvariasan az eladónő -, de mi nem árulunk szülőket. Dönteni arról, hogy gyermekünk legyen, olyan nagy dolog, mintha szerződést kötnénk vele egy mérhetetlen feladatról, amelyet az emberi ész elképzelni is alig képes. A kicsinyek mind olyan meghívóval érkeznek hozzánk, amely az egész életre szól, és azt mondják: "Hívtál. Itt vagyok. Mit adsz?" Itt kezdődik minden nevelési feladat. Tejet akartam,És szörpöt kaptam.Szülőket akartam,És játékot kaptam.Beszélni akartamÉs televíziót kaptam.Tanulni akartam,És bizonyítványt kaptam.Gondolkodni akartam,És eszmécskét kaptam.Függetlenséget akartamÉs fegyelmet kaptam.Szeretetet akartam,És erkölcsöt kaptam.Szakmát akartam,És állást kaptam.Boldogságot akartam,És pénzt kaptam.Szabadságot akartam,És autót kaptam.Tehetséget akartam,És érvényesülést kaptam.
..........................................................................................................................................
    
              
A JEL
 Egy fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:- Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé.Áradt a szó belőle, miközben mesélte, hogy egy szegény, de becsületes családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett mekkora szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt nem kapott. Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az utat és meglátogassák őt a börtönben, és azt is tudta, hogy túl tudattalannak érzik magukat ahhoz, hogy levelet írjanak neki. Mivel választ nem kapott, ő a maga részéről nem írt nekik többet.Szabadulása előtt három héttel tett egy utolsó, reménytelen próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük. Bocsánatukért könyörgött, amiért csalódást okozott nekik. Miután kiengedték, felszállt az első buszra, ami éppen a házuk előtt haladt el, ott ahol felnevelkedett, és ahol még most is élnek szülei.Szüleinek megírta, hogy megbocsátásuk jeléül egy jelet kér tőlük. Olyan jelet, amit jól lát az autóbuszból: ha még visszafogadnák őt, kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha ezt a jelet nem látja, nem száll le az autóbuszról, és örökre távozni fog életükből.Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el. Nem mert az ablakon kinézni. Biztos volt benne, hogy az almafán nem fogja meglátni a szalagot.Útitársa, végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte a fiút:- Cseréljünk helyet. Majd én figyelek az ablakból.Éppen csak néhány ház előtt haladt el az autóbusz, amikor a nő meglátta az almafát.Könnyeivel küszködve, kedvesen megérintette a fiatalember vállát:- Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják. Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk.Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.  (Bruno Ferrero nyomán)
...........................................................................................................................


Anyu, miért?
Az alkohol adója: egy ártatlan halála

Elmentem egy buliba, Anyu, és emlékszem a szavaidra. Megkértél, hogy ne rúgjak be, így hát nem ittam semmi alkoholt. Büszke voltam, Anyu, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt, Anyu, amiért a többiek gúnyolódtak is velem. Tudtam, hogy igazad volt, Anyu, és hogy neked mindig igazad van. A buli lassan véget ért, Anyu, és mindenki haza indult. Ahogy az autóhoz léptem, Anyu, tudtam, hogy épségben haza fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén! Lassan mentem, Anyu, és bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik sofőr nem vett észre, és frontálisan belém hajtott. Ahogy fekszem itt a járdán, Anyu, hallom a rendőröket, amint mondják, hogy a másik sofőr ivott. És most én vagyok az, akinek ezért meg kell fizetnie! Itt fekszem, haldoklom, Anyu, kérlek, siess! Hogy történhet ez meg velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden tiszta vér,
Anyu, és a legtöbb az én saját vérem. Hallom, az orvos azt mondja,
Anyu, hogy már nem tud segíteni rajtam. Csak azt akarom mondani, Anyu, esküszöm, tényleg semmit sem ittam. A többiek voltak, Anyu, akik semmivel sem törődtek. Valószínűleg a másik sofőr is egy ilyen buliban volt, mint én, Anyu. Egyetlen különbség van csupán: ő volt az, aki részeg volt, és én vagyok az, aki most meg fog halni! Miért isznak az emberek, Anyu? Ez az egész életüket tönkreteszi! Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek! A férfi, aki belém jött, Anyu, körbe-körbe szaladgál, én pedig itt fekszem, és haldoklom. Ő meg csak néz rám, hülyén! Mondd meg a bátyámnak, hogy ne sírjon, Anyu. És mondd meg Apunak, hogy legyen most bátor. És ha már a mennyországban leszek, Anyu, írasd a sírkövemre: "Apja lánya". Valaki mondhatta volna neki, Anyu, hogy ne igyon, ha vezet. Ha mondta volna
neki valaki, Anyu, most nem kellene meghalnom. Már alig kapok levegőt, Anyu, és nagyom félek. Kérlek, ne sírj miattam, Anyu. Mindig ott voltál, amikor szükségem volt rád! Mielőtt elmegyek, van egy utolsó kérdésem, Anyu: NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN, MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI???…………………………………………………………………………………………………
Egy honlapról, - talán megbocsájtja az írója
.
.....................................................................................................................


Kéz, amely megtarthat 
 
  - Anya, apa, megyek haza!
Valamit még meg kell kérdeznem. Itt van a barátom, szeretném, ha ő is velem jöhetne hozzánk.

- Természetesen - válaszoltak a szülők. Szívesen látjuk őt is.

- Tudnotok kell még valamit - folytatta a fiú. Az én barátom súlyos sebesüléseket szerzett. Aknára lépett, elveszítette egyik kezét és lábát. Nincs neki hova menni és én nagyon örülnék, ha velünk lakhatna. - Ez borzasztó fiam! Természetesen szívesen segítünk neki megfelelő lakást keresni.

- Nem, apa, anya. Azt akarom, hogy velünk lakjon.

- Fiam - válaszolt az apa - nem tudod, mit kérsz tőlünk!? Valaki ilyen hátrányokkal óriási gondokat okozna nekünk.
Van egy életstílusunk. Csak nem várod el tőlünk, hogy miatta azt csak úgy megváltoztassuk?
Gyere haza, de azt a srácot felejtsd el. Bizonyára, egyedül is képes lesz gondoskodni magáról.

A fiú rögtön letette a telefont és többé már nem jelentkezett.

Pár nap múlva a szülőket San Francisco rendőrségéről hívták és közölték velük a hírt, hogy a fiuk leugrott egy felhőkarcoló tetejéről és szörnyethalt.
A rendőrség öngyilkosságként zárta le az esetet.

A kétségbeesett szülők azonnal repülőre szálltak, hogy azonosítsák fiuk holttestét.

Felismerték őt és megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a fiuknak hiányzott az egyik keze és lába.

.................................................................................................................................

Mese a befőttesüvegről

 

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg? Igen - volt a válasz.

 

Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.

 

A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött. Az előadást a professzor így folytatta:

 

És most vegyék észre, hogy ez az önök élete! A kövek a fontos dolgok - a családjuk, az egészségük, a partnerük, a gyerekeik, a barátaik - ha minden mást elveszítenének, velük akkor is teljes maradna az életük.

 

A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkájuk, a házuk, az autójuk.

 

A homok, az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltik be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életükkel. Ha minden idejüket és energiájukat az apróságokra fordítják, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak Önöknek.

 

Fordítsanak figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetőek a boldogságuk érdekében! Hívják fel a szüleiket! Játsszanak a gyerekeikkel!

Szakítsanak időt orvosi ellenőrzésre! Menjenek el a házastársukkal táncolni! Ápolják baráti kapcsolataikat! Mindig lesz idejük dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni.
...........................................................................................................................